#Nagy Márton

Surányi György Nagy Mártonról: Egy vizsgán megbuktatnám
 

Surányi György Nagy Mártonról: Egy vizsgán megbuktatnám

„Az inflációt könnyű előidézni, annál nehezebb megszüntetni” – idézte a tavaly októberben elhunyt Kornai Jánost Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke az akadémiai Stádium 28 kör szerdai fórumán a FUGA-ban. A megszüntetés nehézségeit taglalva Bod Péter Ákos ­– szintén egykori jegybankelnök – azt az aggályát fogalmazta meg, hogy Magyarországon az infláció hosszabb ideig tart majd, mint másutt.
















Gazdaságértékelő a Fülkében: Pánikhelyzet nincs, baj viszont van
 

Gazdaságértékelő a Fülkében: Pánikhelyzet nincs, baj viszont van

Nem csak a magyar válogatott, hanem a forint is elért egy emlékezetes négyest a héten, ez utóbbinak annyira már nem örültünk. A kormány azzal küzdene az infláció ellen, hogy meghosszabbítja az üzemanyagok és néhány élelmiszer árának maximálását, azonban az összes többi étel ára ennek ellenére is száguld felfelé. Az pedig még tovább fogja növelni az árakat, hogy a különadókat gond nélkül áthárítják a cégek a fogyasztókra, mostanra ugyanis egyre világosabban látszik, hogy ezt sem lehet megúszni. A Fülke legfrissebb adásában a hvg.hu újságírói a különadókról, az ármaximálásról és a forintárfolyamról beszélgettek.

hvg.hu hvg.hu



A Ryanair vezére a hvg.hu-nak: Minden bizonnyal ritkítani fogjuk a budapesti járatok számát
 

A Ryanair vezére a hvg.hu-nak: Minden bizonnyal ritkítani fogjuk a budapesti járatok számát

Egy kormány nem szólhat bele abba, hogyan szabja meg árait egy légitársaság, amiatt legfeljebb az utasok panaszkodhatnak - mondta el a hvg.hu-nak adott interjúban Michael O'Leary, Európa legnagyobb fapados légitársaságának a vezérigazgatója. A Magyarországon is piacvezető ír cég vezetője szerint az álszent érv, hogy a magyar családoknak segít a kormány a veszteséges ágazatra kivetett extraprofitadóval.


Nagy Márton megtalálta, ki tehet a gyenge forintról: az elemzők és az USA
 

Nagy Márton megtalálta, ki tehet a gyenge forintról: az elemzők és az USA

Sajnos nem tudjuk kivonni magunkat a globális folyamatok hatása alól – magyarázta a gazdaságfejlesztési miniszter a 400 forintos euróárfolyam okait, a magyar kormány és a jegybank felelősségéről egy szót sem ejtve. Az elemzői vélemény szerint a külső okok mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a kormány több lépése nem tűnik befektetőbarátnak, a kiigazító csomag nem elég, és az MNB-től is tempósabb szigorítást vár a piac.

hvg.hu hvg.hu